2011. október 18.

   

-Meddig fogsz várni?

-Nem tudom. Lehet hogy néhány hónapig. Az is lehet, hogy életem végéig.

-És mit csinálsz, miközben várakozol?

-Nem értem. Mit lehet csinálni várakozás közben? Várok...

-Várok: ez egy ige. Cselekvést, történést, létezést fejez ki. Cselekszel, történik          valami, vagy létezel?

- Akkor leginkább cselekszem. Vágyakozom. Vágyakozom anya után. Meg a boldogság, béke, szeretet után. Hiányzik. Minden megváltozott.

-Tehát valami után vágyakozol, ami nincs.

-Dehogyis! Anya van...

-Hol? Mert nem látom.

-Ne szívass, legalább te ne...

-Nem én szívatlak, magadat szívatod.

-Én ezt akkor sem értem. Anya szeret. Én is szeretem. Köztünk nem változott semmi. Mégis minden megváltozott körülöttünk.

-Tehát valami után vágyakozol, ami nincs.

-De volt. És az jó volt. És nem mi tettük múlt időbe.

-Miért, a te életedben ki hoz döntéseket?

-El ne kezdd, hogy EZ az én döntésem, mert nekem ehhez semmi közöm! Meg se  próbáld lenyomni a torkomon! Eszembe se jutna olyan döntést hozni, hogy anya nélkül szeretnék lenni.

-Jó, akkor bezsélgessünk Giordano Bruno-ról.

-Mi köze ehhez az egészhez  egy régen megsütögettett csillagásznak?

-Éppen a sütögetés.

-…Tehát Brúnó nem azt döntötte el, hogy szeretne közepes és nagyobb fahasábok között ropogósra  sülni, hanem azt, hogy makacsul ragaszkodik Kopernikusz papa elképzeléseihez, sőt, nem általlja továbbfejleszteni azokat. Az elvekhez való ragaszkodás volt a döntés… a grillparti pedig ennek a következménye…

Tehát ha én nem akarok ennyire nagyon fejlődni, megismerni a világot, gyógyítani és más effélék, akkor lehet, hogy most anyával beszélgethetnék? Mégiscsak én tehetek mindenről?

-Két ember találkozása: KÉT EMBER TALÁLKOZÁSA.

-Tehát ne felejtsem ki anyát se. És akkor már Pétert se… merthogy anyával ők is két ember, anya és én is két ember, Péter és én is két ember…Igazából három…tehát bármelyikünk dönt valamit, annak mindig lesznek következményei. Akkor sem értem, miért kell, hogy ilyen rossz következmények legyenek.

-Mi a rossz?

- Mintha nem tudnád. Hogy nem találkozhatom anyával.

- Miért ne találkozhatnál? Ha te is akarsz, és ő is akar, akkor találkozhattok.

- Szerinted mi történne, ha én fognám magam, elmennék és becsöngetnék hozzájuk? Kezdjük ott, hogy be se engednének. És megint csak veszekednének. Bár azt amúgy is megteszik, anélkül, hogy becsöngetnék...

- Tehát nem akarsz vele találkozni.

-Így persze hogy  nem. Kellemetlenek lennének a következmények számomra, és valószínűleg anya számára is. Sőt, a félelem a következményektől magát a találkozás pillanatát is tönkretenné. Meg sem ölelhetnénk egymást...

-Tehát valami után vágyakozol, ami nincs.

 

***

-         Ideülhetek melléd?

-         Miért kérdezed? Mostanában sokmindent tettél az életemben kérdés nélkül.

-         Semmit nem tettem az életedben.

-         Jó lenne mégiscsak Beverly Hills-i háziasszonynak lenni...

-         Hát legyél.

-         Jó, köszi, hogyan? Szálljak föl egy repülőre? Költözzek Beverly Hills-be, fogjak egy pénzes pasit, szüljek neki gyerekeket, akkiket hordhatok baseball edzésre?

-         Igen.

-         Te teljesen hülyének nézel? Pontosan tudod, hogy az egész nem lenne igaz. Odaköltözhetnék, ott élhetnék, de csak úgy tennék, mintha Beverly Hills-i háziasszony lennék. De nem lennék az.

-         Akkor ne legyél.

-         Most sokat segítettél, köszi.

-         Azt csinálsz, amit akarsz.

-         Minek jöttél, ha ilyen vagy? Semmi értelme így beszélgetni...

-         Megsértődhetsz, de TÉNYLEG AZT CSINÁLSZ, AMIT AKARSZ.

-         Jó, oké, vágom... dé mégsem mindig azt csinálja mindenki, amit akar.

-         A lehetősége mindenkinek megvan rá. Ezt hívják szabadságnak. Megtehetem amit meg szeretnék tenni, és nem teszem meg, amit nem szeretnék megtenni. Ennyi.

-         Igen, és ez akár máglyára is juttathatja az embert....

-         Oda is.

-         Akkor mégsincs az egésznek sok értelme. Hiába vagyok szabad, és teszek meg valamit, amit szeretnék, ha a másik is szabad, és ezért elvágja a torkomat...

-         Könnyen megeshet.

-         De hát kell az nekem?

-         Ezt pedig te döntöd el.

***

 

 

-         Tehát ha nem akarom a máglyán végezni, akkor nem feltétlenül muszáj az elveim mellett kitartanom. Figyelembe kell vennem mások viszonyát az én szabadságomhoz, a túlélés miatt. Ez nem túl bíztató. Tehát bevállalom, hogy a Föld lapos feliratú pólóban járok. Egy idő után biztosan nagyon rosszul fogom magam érezni.

-         Kicsit sarkítasz, de nem baj.

-         Jó, sarkaítok, de elég kisarkított helyzetben vagyok magam is. Anya szeret. Anya szereti Pétert. Vele él. Ez idáig mind tök jó. Számára kellemes, ő választotta dolgok. Velem viszont nem is beszélhet. Ezt nem ő választotta. Jó, tudom, hogy ez is egy következmény. Ha beszél vagy találkozik velem, akkor baj van. Mit mondott a Péter? Hogy akkor elválik tőle. Nyilván nem fog felhívni, ha ezzel van fenyegetve. Akkor sem, ha pontosan látja, hogy ez egy baromság, nem több, mint egy érzelmi zsarolás. Nyilván nem fogom felhívni, ha tudom, hogy legjobb esetben is egy oltári nagy balhét kockáztat, ha felveszi a telefont. Anya tudja, hogy az egész cirkuszhoz közöttük semmi közöm. Itt az utcán azoknak az embereknek épp annyi közük van az ő gondjaikhoz, mint nekem. Én is tudom. Mindenki tudja.Lehet, hogy Pétert leszámítva mind a hatmilliárd ember tudja. Ez kizárólag a Péter problámája, ő csinálta, és próbálja rámkenni.

-         Szép felismerés.

-         Sokra megyek vele.

-         Igen, tényleg sokra mész vele. Ha az ember el tudja különíteni az én problémámat a másik problémájától, az nagyon hasznos. Ugyanis az én problémámnak kizárólag én vagyok az okozója. Megoldani is magam tudom. De problémát csak magamnak okozhatok. Másnak nem.

-         Viszont az én felismerésem az én felismerésem. Ahogy másnak problémát sem okozhatok, más helyett fel sem ismerhetek...Nincs valami felismerés könnyítő? Olyan, mint a reklámokban: hatékony, de kíméletes...

-         De, minden történés, minden esemény az életünkben egy-egy lehetőség. A levelek, amiket kaptál, és amiket anyádék kaptak: mind segítség lehet a felismeréshez.

-         Na, a leveleket ne is mondd. Anya azt mondta, hogy Péter szerint én írtam őket, mert én olyan okos vagyok, hogy így akarom őt manipulálni.

-         És ez miért baj?

-         Hogy kérdezhetsz ilyet? Elsősorban talán azért baj, mert nem én írtam őket. Másodsorban azért, mert húsz éve ismer, de úgy látszik, nem eléggé, mert ilyen embernek tart. Bánt, ha valaki úgy ítél meg, hogy nem is ismer, de megfellebezhetetlenül ragaszkodik a véleményéhez, és ezt próbálja másra is ráerőszakolni. Konkrétan anyára. Higgye Péter azt, hogy szar ember vagyok, ha akarja, és jobb dolga nincs. De miért kényszeríti anyára, hogy ő is elhiggye ?

-         Ettől ne félj. Tetteket képes kikényszeríteni az egyik ember a másikból, nem a tetteket mozgató érzelmeket és gondolatokat.

-         Azokat csak magam tudom megváltoztatni?

-         Igen, hiszen magad vagy képes megváltozni, senki nem tud téged akarattal megváltoztatni.

-         De miért hiszi egyébként Péter azt, hogy én írogattam ezeket a leveleket?

-         Semmi egyébért, mint ami a Paradicsomban történt.

-         Miért, mi történt a Paradicsomban?

-         Hárítás. Isten kérdezett, Ádám Évára mutogatott, Éva pedig a kígyóra.

-         Ja, igen, az almafa. De a kígyónak nem volt keze, hogy másra mutogasson...Péternek ezek szerint könnyebb azt hinni, hogy én állok a levelek mögött, mint elgondolkodni, hogyha mégsem én, akkor mi is van? De van azért a dologban logikai bukfenc is. Vannak ugyanis hús-vér emberek is a történetben. Ági ugyan meghalt, de a fia sok mindenről tud, hiszen jól ismerjük egymást. Ott van Józsi, aki végigélte a halálomat. Ott van Edina, a kislány, akit kezelek, aki szintén írt nekik, ráadásul ő írta azt is, hogy meghaltam. Élő, létező emberek, akiket Péter megkérdezhet. Fognak válaszolni. Persze akkor is monhatja azt, hogy megbeszélem ezekkel az emberekkel, hogy mit mondjanak. És ha én írogattam volna őket, akkor, amikor számomra igen kedvezően alakultak a dolgok, mert bejöttek a munkahelyemre, és normálisan, jól beszélgettünk, és Péter azt mondta, hogy visszavonja azt, hogy soha többet nem találkozhatunk, akkor abbahagytam volna, nem? Ha valamit el akarnék érni, akkor amikor elérem, akkor nem rombolom szét. És írok magamnak is? A munkahelyemre is?

-         Te is írhattad volna őket.

-         De nem én írtam.

-         Lényeges, hogy ki írta őket?

-         Inkább talán az, hogy ki nem.

-         Van bennük olyan, ami számodra nem elfogadható?

-         Hát... a  Péter bölcs gondolatot sokáig kellett emésztgetnem...Jelzem, egy újabb bizonyíték, hogy nem én írtam a leveleket. Magam kút fejéből sose jutnék ugyanis arra a megállapításra, hogy a Péter bölcs...Valahogy sok volt, hihetetlen, bizarr... kellett egy jó csomó idő és beszélgetés, hogy összeálljon a történet. Azért tényleg nem mindennapi. De amikor megértettem, már nem tűnt olyan félelmetesnek.

-         Tehát van bennük olyan, ami számodra nem elfogadható?

-         Lényegében nincs.

-         Ezért mondom, hogy te is írhattad volna őket. Teljesen lényegtelen, hogy ki írta őket. Minden levél egy történés. Egy lehetőség, ami hozzásegíthet a felismeréshez.

-         Tudom, tudom...és csak rajtunk áll, hogy élünk-e a lehetőséggel.

 

Oldal: Beszélgetéseim Biegelbauer Palival -második rész: Napló anyának; 2. fejezet
Beszélgetéseim Biegelbauer Palival - © 2008 - 2024 - barnamelinda.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat