Beszélgetéseim Biegelbauer Palival

Beszélgetéseim Biegelbauer Palival - egy készülő könyv életen innen és túl Szeretettel köszönöm Anyának és Apának

2011. október 16, vasárnap

 

   A nap, amelyet sosem vártam. A nap, amelyről tudtam, hogy el fog jönni. Tudtam, hogy el fog jönni, és nem akartam, hogy eljöjjön. A nap, melyen el kell, hogy búcsúzzak tőled. De a napokat nem tudjuk feltertóztatni.

   Kicsit sűrű volt az utóbbi néhány hét, ez az utolsó pedig különösen. Hiába, az embernek nincs alkalma minden héten meghalni. Utólag, napok távlatából visszagondolva az élmény kegyetlenül rossz voltára, én is kihagynám. Kihagynám? Mennyire ismerem magam? És mennyire ismersz engem? És egyáltalán, fontos ez?

   Pénteken végre beszélhettünk. Az öreg, mindent tudó bölcs, akit Józsival csak Ropitestűként szoktunk emlegetni, utalva törékeny, alacsony termetére, és elhanyagolható testsúlyára, szinte naponta elémpattan a semmiből. Amióta átéltem, vagyis túléltem saját halálomat, semmit nem akartam annyira, mint elmondani neked, hogy élek. Csak ennyit. Nem tehettem meg azonnal. Megint Györgyi fogott. Egyszerre szelíden és nagyon keményen.
   Lassan értettem meg, mi is történt az elmúlt hetekben. És amikor megértettem, végtelenül butának éreztem magam. Nem is butának, végtelenül, reménytelenül hülyének. Mindez, ami velem történik, így igaz?
   Három levelet kapok, amikor látom, hogy Ági keres telefonon. Nem veszem fel két napig a telefont, mert gyanítom, hogy amit mondani akar, annak köze van a három levélhez. Nem akarok tudni róla. A három levél, és majd a többi száz is, gyakorlatilag számomra ismeretlen feladótól, azonosíthatatlan címről érkezik. Napokig azt hiszem, hogy valamelyik ismerősöm űz velem nagyon is rosszízű tréfát. Ági végül is e-mailt ír.

Róla tudni kell, hogy látnoki képességei lenyűgözőek. Egymás és a „közönség” szórakoztatására a régi szép időkben gyakran olvastunk egymás gondolataiban. Nagyon nyílt, barátságos és segítőkész, igazi csupaszív ember. Akkor, aznap mégis nagyon haragszom rá. Váltunk néhány e-mailt, míg kiderül, ő a negyedik, aki szintén ugyanazt mondja, mint az ismeretlen levélírók: sorsom szorosan összefügg a tiétekével. Magam választottam tanítómul Pétert, aki maga választott engem tanítványául. A dolgoknak ezen része a legemészthetetlenebb számomra: hogy függhet a sorsom össze pont vele? Miért nem bárki mással? Miért nem csak veled? A kis lelkemnek az sokkal jobban esne... Húsz éve szeretem és becsülöm, de jó és tartalmas beszélgetéseink számát két kezemen meg tudnám számolni. Nemhogy bölcsnek nem tartom, hanem amióta lényegi ok nélkül kidobott az életéből és a tiédből, idiótának, féltékenynek tartom, egy önző szemétdombi Napóleonnak. Na, ez nálam igen messze áll a bölcstől. Mit tanulhatnék egy ilyen embertől? Jó, ez kicsit szélsőséges, hiszen eddig is voltak jó gondolatai, amit szívesen magamévá tettem, de azért nem mindet. A mostaniakat meg pláne nem. És, ha tanulhatnék is tőle valamit, akarom én azt egyáltalán? Valami rendes emberrel (egy Pali félével) igen, szívesen együttműködnék. Szóval, Ági a negyedik, aki a Péter ízesítésű béka lenyelésére buzdít... Nem esik jól egy baráttól, igazán nem. Határozottan kérem, hogy ne küldje el levelezésünket Péternek. Kérésemet határozottan leszarja. De legalább kitörli azt a három mondatomat, ami arra vonatkozik, hogy beszéltél velem. Napokig haragszom rá, úgy érzem, hogy elárult. Késöbb, még halála előtt nagyon sokat beszélgetünk. Ő, Pali és Ropitest segít megérteni azt, amiről akkor még azt hiszem, hogy csendesen beleőrülök. Viszonylag békésen múló napjaimat hetekig számos levél szinesíti, néha napi 2-3 is. Jópárat összetépek és kidobok, késöbb Józsi is kivégez néhányat. Ági világít rá néhány dologra a látók működésével kapcsolatban. Hát, nekem kicsit különös, bár bizonyos szinten magam is látó vagyok, hiszen Palival és kedves halottaimmal elbeszélgettem már jópárszor, persze kizárólag akkor, amikor ők kerestek meg.

   Kisgyerek korom óta megvolt ez a furcsa, de nem zavaró képességem. 2007 volt az az év, amikor eléggé megváltozott az életem. Akkor halt meg Gizi néni, akit nagyon megszerettem, és ápoltam. Nem pénzért, nem örökségért, csak szeretetből. Abban az évben mentem vissza hozzád. Kedves látóim levelezéséből és Ági szerint is életem energiaviszonya jelentőset változott akkor, nem álltam útjába saját fejlődésemnek. Azóta van egy olyan képességem, hogy tudok betegségeket kezelni. Nem mindig, nem mindenkinél, csak akire látóként „felhatalmazást” kapok, illetve jótanáccsal láthatok el embereket, arról, hogy például milyen gyógynövényből készítsenek teát, és egyéb ilyen apróságok. Azok a látók, akik leveleket írogatnak, szintén hasonlóképpen működnek: látnak valakiről valamit, és mindenféle szellemi segítők: Pali, a rosszarcúak a konyhámban, és társaik ellátják őket információval. Persze ez az információval való ellátás sokszor nem olyan egyszerű, hiszen nem mindenki képes úgy beszélgetni velük, mint én Palival. Ági sem. Ő képeket lát a leggyakrabban. Ági szerint sokan gyakran csak a történet egyik szereplőjét látják, és gyakran nem látják magát a történetet sem teljes egészében. Van, aki csak olyan szinten áll, hogy azt érzékeli, hogy nekem találkozni kell a Péterrel, és csak ennyit ír. Valóban volt jópár olyan levél is, ami mindössze pár sor volt, és a tartalma csak kb. ennyi volt: tedd, amit tenned kell, különben meghalsz, stb. Szóval, ezekben a körökben sem mindenki egyformán képzett. Ez persze számomra éppannyira nem megnyugtató, mint amikor arra gondolok, hogy az orvos, akire az életemet bízom, kettessel csúszott át, a harmadik utóvizsgán, úgy, hogy vitte a fél disznót is...A látók tehát írogatnak, és nem sajnálják esetlegesen a saját, egyéni véleményüket is hozzátenni: nem egy levélben megkaptam, hogy micsoda lehetelen alak vagyok, hogy ellenállok saját vállalt feladatomnak, és egy ilyen tüneményes bölccsel, mint Péterünk, nem vagyok hajlandó együttműködni. A kedves jószándékú ismeretleneknek ezúton üzenem, hogy nyugodtan próbálkozzanak széllel szemben pisálni...

   A lényeg, hogy a látók képességeiket arra használják, hogy vállalt feladatukat teljesítsék, segítsenek annak, akinek szüksége van rá. Igyekeznek megőrizni névtelenségüket, tehát ha levelet írnak,  nem írják meg teljes nevüket, címüket, és a levelet is nagyvárosban adják fel, még akkor is, ha vidékiek. Ha telefonálnak, rejtett számról teszik, és ha e-mailt küldenek, akkor sem az otthoni internet kapcsolaton keresztül. És ha személyesen keresnek meg, ami elég ritka, akkor sem adnak névjegyet. Egy férfi egészen Szerbiából autózott ide, hogy beszélhessen velem. Hiába lettek volna késöbb kérdéseim, nem tudom őt megkeresni. Valószínű, hogy többé sose látom. Ági szerint ez azért fontos, mert gyakran előfordul, hogy ha valaki életében segítenek, azt más emberek rossz néven veszik.Áginak volt olyan története, ahol valaki az ő segítségével találta meg halottnak hitt rokonát, és így az örökségek is másképp osztódtak el, és volt olyan is, hogy valakiről azt hitték, hogy külföldre ment, de megölték, és ő látóként segített az igazság kiderítésében. De természetesen a segítségnyújtás keretein túl nem szeretnék kockára tenni maguk, és családtagjaik testi épségét. (Mondjuk, egypár levélírónak én is szívesen benyomtam volna egy jót.) Pali és az írogatók, és Ropitest szerint én azt vállaltam, hogy tapasztalok, megismerek és tanulok rengeteget, gyógyítgatom az embereket, és nagyon szeretlek téged. Mindenem odaadom, ha szükséged lesz rá. Te azt vállaltad, hogy segíteni fogsz nekem és Péternek, visszarángatsz minket, ha elszaladna velünk a ló, nem hagysz bennünket az erdőben, sem szó szerint, sem képletesen. Péter pedig tanítani szeretne, nem általt többkilónyi jegyzetet felhalmozni ehhez az évek során, és várja azt, aki megérti.Szerintük ez lennék én...Amikor úgy éltétek meg, hogy velem csak a baj van mindig, az végül is az volt, hogy én jó gyorsan megtapasztalok mindent, amit csak lehet: szeretetet, szeretetlenséget, halált...amik fontosak, és talán könyebb, érzékletesebb és hitelesebb számomra átélni, mint mások gondolatai által érzékelni ezeket. Utána tanulhatok Pétertől olyan tudatosságot, amit alkalmazni is tudok. Persze hogy tanulhassak tőle, kevés az én odaadottságom, kell az övé is. Na, ez az, ami még várat magára. Számomra érthető, hiszen az én emberlelkem nehezen nyelte azt le, hogy tanuljak tőle bármit is. Nehezen nyelte le, de néhány hét után lenyelte. Gondolom, benne is lehet valami olyasmi, hogy egy ilyen élhetetlen idiótát, mint én, mire taníthatna, és minek.

   Amikor ti összeköltöztetek, közetek is megváltoztak az energiaviszonyok. Nem mondhatom azt, hogy nem túl szerencsésen, mert ez igazából nem szerencse kérdése. Magatok alakítottátok így. Nekem az az utolsó átélésbeli tapasztalásos élményem, hogy kidobtok az életetekből. Magam kínáltam eszközként magam. A daganat, amiből Pali meggyógyított, a levelek, amiket kaptam és amiket kaptatok, saját halálom átélése mind csak eszközként szolgált arra, hogy mindegyikünk szembesülhessen azzal, hogy hol is tart abból, aminek megvalósítását vállalta. Szerintük semmi idegen akarat nincs a történetben, nem is lehet, csak a sajátunk. Ha saját magunk gátoljuk a fejlődésünket, azt a fejlődést, ami saját akaratunk, egy idő után kellemetlenül érezhetjük magunkat. A ti összeköltözésetek is egy lépcsője a fejlődéseteknek, de egyenlőre nem egy sikersztori... L Mivel Péter is, és én is olyan dolgot vállaltunk, ami túlmutat egyéni céljainkon, életünkön, hathat másokra is (és az emberek tanítása ilyen), ezért volt ez a nagy felhajtás.

   Ha ellopod a szomszéd tyúkját, senki látó nem fog neked leveleket írogatni, hogy vidd vissza, mert ez nem szép dolog. Ha bevállalod, hogy az általad megszerzett bölcsességet nem osztod meg, illetve nem akarod elfogadni, amit magad kértél, akkor történnek ilyen dolgok. Gondolom, az én általam kapott levelekben sem nagyon van más, mint azokban, mint amiket ti kaptatok. Használati utasítás ehhez a helyzethez és egymáshoz. Én talán rugalmasabb vagyok, vagy nem rémisztenek a mindennapi kis csodák. Talán jobban segíti a megértésemet, hogy beszélhettem Ágival, Palival, Ropival, illetve én kaptam néhány ismeretlen számról hívást is. Legalább vissza tudtam kérdezni.

   Míg küzdök az elemekkel, gyötrődöm ennek a nagyon is furcsa történetnek a megértésével és ha még nem is sikerült lenyelnem a  „ Péter a bölcs” békucit, de legalább már nyalogatom, történik velem más is, ami nagyon nem kellemes. Konkrétan nagyon szarul vagyok. Elmegyek orvoshoz, többhöz is, mindegyik ugyanazt mondja: nem tudja, mitől vagyok vagyok rosszul. Sok víz van a hasamban, ami eddig nem volt, és csak egyre több. Az eleinte csak kicsit kellemetlen érzés végül már pokoli, feküdni egyáltalán nem tudok, mert úgy érzem, hogy nem kapok levegőt. Egyre fáradtabb vagyok, a legnagyobb melegben is fázom, és amit megeszek, az emésztetlenül megy át rajtam. Néhány napig azt hisszük, hogy valami vírus. A levélírók szerint az életenergiám fogy. Szerintük mindez azért van, mert tőletek nem kapok szeretetet azért, mert ti felhasználjátok a saját és az én enrgiámat is. Terjedelmes irományok számoltak be a veszekedések, hazugságok, félrevezetések energiáiról. Állítólag, ha kapok tőled nyakbaaakaszthatós kütyüket, és egyikünk sem titkolódzik tovább, akkor megmaradok. Hiszem is meg nem is, de elég szarul vagyok ahhoz, hogy teljesen nyugodt ne lehessek. Akkor már a Józsi által előírt esti három kört sem tudom a parkban teljesíteni. Kettő lesz belőle, jókora pihenőkkel.
Esténként szabályos várat épít nekem pokrócokból, párnákból, hogy azoknak támaszkodva tudjak kicsit szunyókálni. Sokszor behallatszik, ahogy a konyhában sír.
Nem értem, mi történik velem. Nemigen hiszem, hogy valóban ennyire különleges lennék, hogy csak a ti szeretetek tarthat életben, még akkor is, ha vannak különleges tulajdonságaim. És mi van a többiek szeretetével? Az nem segíthet? Tényleg rengetegen szeretnek, azt az energiát nem tudom arra felhasználni, amit ti visztek? Józsival próbáljuk egymásban tartani a lelket. Indokolatlan jókedvem néha még megnevetteti, de egyre ritkábban. Tudom, hogy kiket vesztett már el, és látom rajta, hogy félt. Félt engem, félti magát. Az egyik látó azt írja, ha nem beszélek veled, megkeres téged is. Megdöbbentő részletességel ír a kapcsolatunkról, ezért nem nagyon kételkedem, hogy képes rá. Borzasztóan zavar, hogy ti is kaptok leveleket, mert ezt nekem olyan átélni, minha miattam zaklatnának titeket. Még akkor is ezt gondolom, amikor azt írják, mondják, hogy ez nem csak az én történetem, hanem hármunké. Erősen, és kitartóan koncentrálok arra, hogy ti ne kapjatok leveleket, hívásokat, vagy legalább is keveset. Józsi szerint is el kell mondjam neked.
Amikor vasárnap felhívsz, elmondom, és felolvasom a levelet neked. Ismétcsak nem értem a dolgokat, és ellentmondást látok. Pali szerint ahhoz, hogy megéljük a bennünk lévő teljességet, szükségünk van a kapcsolatainnk megélésére, hogy beszéljünk, találkozzunk. Mivel nem te, és nem én akartuk megszakítani a kapcsolatunkat, ha mégis megszakítjuk, az léthazugság. Olyan dolog, ami veszélyezteti az ember egész-ségét. Amikor elmondja, hogy saját magadat teszed beteggé, amikor akaratod ellenére teszel vagy nem teszel meg valamit. Megkér, hogy mondjam el ezeket a dolgokat neked, mert mindkettőtöknek szüksége lenne rá, és rajtam keresztül segít megelőzni a nagyobb bajt a pocakodban. Egyrészt, ennek örülök akkor, másrészt nem. Örülök, ha tehetek azért valamit, hogy ne legyél beteg, de a harcaitok súlyát sem tudom tovább a vállamon hordozni. Tizenhat éves voltam, amikor először és utoljára bújkáltam. Épp előled, egy fiú miatt
J. Most mégis megteszem, mert Pali szerint szükséged van rám ahhoz, hogy megőrizhesd magad. Tulajdonképpen örülök a dolognak. Szerettem volna ugyan, ha legálisan találkozhatok és beszélgethetek veled, de nem úgy tűnt, minha ti ezt valaha is meg tudnátok oldani. Így legalább láthatjuk egymást, és beszélgethetünk, és, ami külön öröm, nem kell Péter savanyú arcát néznünk közben. Pali szerint szükséged van másra, másokra is, nemcsak Péterre. Sokminden és sokmindenki volt az összeköltözésetek előtt is az életedben, ami teljessé tette azt, nem kell ezektől megválnod. Hozzászoktam hát a gondolathoz, hogy így fogunk ezentúl lenni, ritkán és titokban, de számomra Pétermentesen, ami megfizethetetlen, minden másra ott a MasterCard... J

 Ha magamról lenne szó, nem vállalnám, azért teszem, mert Pali szerint segítségedre lehetek. Meg nem oldhatom a problémáitokat, de a szeretetmből tudsz meríteni olyan erőt, ami segítségedre lehet. Szerinte jó, ha vagyok neked. A látó szerint azonban nem jól használtátok fel az energiáitokat, hazugságokra egymás felé, önmagatok felé, és felém. Ezért kéri, hogy beszéljek veled, mert különben megkeres téged. Szerinte minden hazugságot azonnal és végérvényesen fel kell számolni az életetekben, mert addig saját fejlődésetek gátjai vagytok. Délután beszélek veled, és roppant nehezen, de ráveszed magad, hogy mindent elmondj Péternek. Akkor már eléggé régóta rosszul érzem magam a felgyülemlő víztől. Egy nő hív fel, természetesen rejtett számról, és nyomatékosítja, hogy csak a te teljes őszinteséged fog segíteni rajtam. Nyomorultuk érzem magam, mert egy olyan beszélgetésre kényszerülsz Péterrel, amihez nem sok kedved és bátorságod van. Nyomorultul érzem magam, mert tudom, ha elmondod neki, hogy beszéltünk és találkoztunk is, elveszik még az a lehetőség is, hogy legalább ebben a formában tarthassuk a kapcsolatot. Épp gyűlölöm a látókat. Nem hiszem, hogy a te őszinteségi rohamod fogja a levelekben megjósolt közelgő halálomat felülírni.
Este Ági fia hív fel, Ági meghalt. Hazudok, amikor azt mondom, nem félek meghalni. Pontosabban, nem félek, de a kötődéseim nagyon erősek. Édesanyámat és a macskákat legközelebbi barátomra, történetem minden pillanatának ismerőjére, Györgyire bízom, arra az esetre, ha mégis...Elvállalja. Visszakérem tőled a temetés, Ági temetése miatt a fekete papucsomat. Bejöttök a munkahelyemre, én azt várom, hogy a kezembe nyomod, és gyorsan elmentek. Maximum még néhány gorombaságot várok Pétertől, de több mint két órát beszélgetünk viszonylag barátilag, hangos szó nélkül. Örülök, hogy jól vagytok, örülök, hogy sikerült elmondanod neki, hogy mi történt. Örülök, hogy nem veszekedtek, hogy tiszta a lelked, nem kell hazudni tovább. Feltöltődöm, és két-három napig jobban is érzem magam. Örülök, amikor Péter azt mondja, hogy feloldja a soha többet mem találkozhatunk moratóriumát. Még jobban örülök, amikor azt mondja, hogy tartsunk szünetet, és később lehet a dolgokat folytatni, és akár együtt is működhetünk. Fáradt vagyok, és eléggé kiborított a sok levél, szeretnék kicsit magam lenni, átgondolni ezt a történetet, átgondolni a dolgaimat. Nélkületek de nem kényszer nélkületek. Szentül hiszem, hogy ezzel vége a zaklatásoknak, hiszen azt írták, hogy addig tart, amíg vagy megoldjuk a problémáinkat, vagy egyikünk meghal. Számomra ez ideális megoldásnak tűnik. Három nap múlva újra itt az ősz, hullanak ismét a levelek. Mint késöbb megtudom, nálatok is. Nem értem a dolgot, hiszen a látók azt kérték, hogy beszéljünk, vegyük fel a kapcsolatot, szeressük egymást, és mindez megtörtént. Mit akarnak még? Közben megint egyre rosszabul érzem magam, Józsi nagyon aggódik. Mindenáron el akar hozzátok menni, és beszélni veletek. Szerencsére ő nem látó, úgyhogy nem tudja, hol laktok, én meg nem mondom meg neki. Ír Péternek egy e-mailt, amit nekem is elküld titkos másolatban. Nem szól róla, csak hétfőn látom. Szándékosan nyomok a válasz mindenkinek gombra, utálom, ha hülyének néznek. Az ő véleménye nem azonos az enyémmel, és direkt kértem, hogy ne zaklasson titeket. Na, így kérjek egy pasitól valamit...Tulajdonképpen az SMS-t is miatta írtam. Én úgy voltam vele, hogy ha megígérted, biztos fel fogsz hívni egyszer. Az meg rajtad áll, mikor. Mondjuk, szerettem volna még megérni, mert egyre rosszabbul voltam.

   Nem volt se fényalagút, se körülölelő szeretet, nem vártak szeretett rokonaim. Még sajog a fizikai fájdalom is, ahogy a szívem görcsbe rándul, és megszűnik verni. Fekszem saját mocskomban. Józsi térdel mellém, ordítva átkoz meg mindenkit a pokolban és a mennyben. Hagytam már el a testem eddig is, volt néhány túránk Palival „odaát”, legutoljára amikor meggyógyított. De akkor a testem élő volt, most pedig halott. Csipsz odafut, és engem néz, nem a testem. Félek, és minden olyan gyorsan történik, de mégis, mintha órákig tartana. Később kiderül, hogy mindössze néhány perc. Kevés és rengeteg. Nézőpont kérdése. Belűlről kezdek fázni. Megáll mellettem. Gizi néni halálakor úgy hittem, ő maga a halál. Sárgásan foszforeszkáló szemével mélyen belém lát. Úgy érzem néhány pillanatig, hogy életem minden pillanatát, történését magába szívja-belőlem. Olvasgattam én már a szakirodalmat, azok beszámolóját, akik túlélték már saját halálukat. Nem érzek se határtalan megnyugvást, se békét, se boldogságot. Csak félelmet és csalódottságot. Édesanyámat akarom. És Csipszinek ki lehetne nálam jobb gazdája? Egy réges régi kép villan be: egy barátommal a délszláv háború kellős közepéből kimentünk egy gyereket. Akkor féltem így utoljára. Haza akartam jönni, és látni még egyszer téged. Elmondani neked, hogy mennyire szeretlek, és hogy sajnálom, ha rossz voltam. Megfogadtam, ha épségben hazaérek, megkereslek, és elmondom neked. Persze hazaértem, és nem kerestelek meg még évekig. Most azt érzem, hogy minden elveszett. Ennyi lett volna az egész? A semmiben lépkedünk, hajnal előtti örök derengésnek tűnik emberi szemmel nézve. Kísérőm most először szólal meg: önmagad választása teljesedett be.
   Hát, ezt megszívtam...

Épp meghaltam. Nem kellemes, nagyon nem. Az egészet magamnak köszönhetem. Mindentudó bölcseim szerint fölajánlottam mindenem két szeretett emberemnek, neked és Péternek. Csak odaadhatom magam, az nem előírható, hogy használjnak fel...

Lehet, hogy minden-odaadásom semmit nem segít rajtatok, semmivel nem viszi titeket előbbre. De ha mégis, nekem akkor is kampó... Valaki jószándékú esetleg rávési a sírkövemre...Milyen állapotában ígér meg az ember ilyen dolgokat? Mindent odaadni...pont nektek...Tuti szívtam valami ütős anyagot...Kezdek ráébredni, hogy nagyon rossz boltot csináltam én valamikor...Önsajnálatom a maximumon. A lehető legszemetebb emberi érzéseket élem át halálom pillanataiban: félelmet, haragot, kétségbeesést. Tényleg semmi nem az, amit a könyvekben írnak...Mintha órákig lépkednénk a semmiben, míg észreveszem, hogy az emlegetett emberi érzések tűnőben. Úgy tűnik, elfogadtam a sorsom (jelen állapotban nincs is nagyon más választásom), és megbékélve léphetek tovább. Mert azt gyanítom, akármi is van az élet után, az nem egy végeérhetetlen séta sárgás szemű kísérőmmel az örökkévalóság félhomályában. Mikor idáig jutok gondolataimban, ismét megszólal. A kérdés, amit föltesz, ott, abban a helyzetben hihetetlenül groteszknek tűnik.

-Ha lehetne egyetlen kérésed -bármi, amit szeretnél-, mi lenne az?

- Miért, teljesítenéd? – cinikus vagyok, épp nincs mit vesztenem. A válasza: igen, és nagyon komolynak tűnik. Valahogy hiszek neki. Lehet, hogy van valami igazság a mesékben.

- Bármit kérhetnék? Akár azt is, hogy visszamehessek?

- Akár azt is.

Kezdek megint összezavarodni. Amikor elfogadom a halálom, akkor kaphatok egy új lehetőséget élni? Az életösztönöm nagyon is megvan még, mit sem szeretnék jobban, mint élni. És szerintem a szeretteim is igen értékelnék a dolgot.

Valami megint történik velem, minha egyszerre látnám múltamat, a ti múltatokat, és lehetséges jövőinkből néhány demóverziót. Minden egyszerre ömlik belém, majd szétszakít. Nem emberi élmény, nincsenek hozzá jobb szavaim. Hirtelen eszembe jut, hogy miért is vagyok itt, mi juttatott ide.

- Mi lenne hát a kérésed?- Nem sürgető, nem türelmetlen, de mégis érzem, hogy válaszolnom kell. Már nem vagyok cinikus, nem félek, és nem vagyok szomorú sem. Sőt, amit még soha nem éreztem: mintha semmilyen nem lennék. Mintha nem rakódna rám semmi, ami másmilyennek láttathat magam és mások szemében.

- Ha valóban lehet egy kérésem, amit teljesítesz, és csak egyetlen egy lehet, akkor tudom mit szeretnék. Nem akarok mégsem visszamenni, inkább boldogságot szeretnék kérni nekik. – Sárgásan foszforeszkáló szemébe nézek. Nem láttam még soha, egyik találkozásunkkor sem érzelmeket az arcán. Lehet, hogy most is csak én képzelem, hogy egy ilyen lény is mosolyoghat. Nagyon csendesen szólal meg, és csak ennyit mond:

- Most adtál oda mindent.

Nyomorultul érzem magam. Mint egy kihűlt, gyűrött ágyba visszafeküdni, olyan a visszatérés. A szívem még percekig küzd, míg felveszi a ritmust. Józsi egyszerre örül, hálálkodik az előbb még átkozottaknak, és közben látom, hogy nagyon meg is van ijedve. Neki is sok. A sok pedig sokkol. Lavórban langyos vizet hoz, szivacsot, szappant és türülközőt. Gyengéden mossa le rólam a túlvilági út porát. Kezem-lábam, hátam gyógynövényolajokkal kenegeti. Lassan kezdem érezni a vérkeringésem. Összeszedem magam, Józsi segít fölkelni, és a kanapéra ültet. Még nem fogta fel, mi történt. Igaz, még én sem teljesen. Egy kortyot iszom csak a vodkásüvegből, amit felém nyújt, annyi elég. Ő rendel egy XXL-es pizzát, és egyszerre le is nyomja. Nem baj, legalább nem árt meg neki a vodka. Nem akar, nem mer elmozdulni mellőlem. Ropitest csönget be. Épp ideje, lennének kérdéseim. Elmondja, hogy valószínűleg vége a látók levelezgetésének, mert a halálom energiáját érzékelik. Még néhány napig „védtelen” vagyok. Elmondja azt is, hogy arról is fogtok kapni levelet, hogy meghaltam. Ez a legszarabb az egészben. Nem akarom, hogy szomorú legyél. Bármit, csak azt ne. Legszívesebben hozzád rohannék, hogy elmondjam: élek! Itt vagyok, nincs semmi baj, vége! Megígéri, hogy szól azonnal, ha annyi energiám lesz már, hogy visszakapott életem veszélyeztetése nélkül végre elmondhatom neked. Őrjítőek ezek a napok. Szerintem az elkövetkezőek sem lesznek kevésbé őrjítőek.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

  

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 5
Heti: 10
Havi: 15
Össz.: 7 996

Látogatottság növelés
Oldal: Beszélgetéseim Biegelbauer Palival -második rész: Napló anyának; 1. fejezet
Beszélgetéseim Biegelbauer Palival - © 2008 - 2019 - barnamelinda.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »