Néhány éve írogatok verseket,
van úgy, hogy több hónap kihagyással.
A legtöbb szomorú, mert általában a fájdalmat
dolgozza fel a lelkem versbe öntve.
Remélem, Neked tudok velük néhány
szép pillanatot okozni, fogadd őket szeretettel!
Az örökkévalóság könyvének első oldala...harmat dermed szikrává,léten túli hangtalan csillaggá.Lehajtott fejjel, bánat-szemekkelhallgatja az Élet,hogy a szárnycsapásokból kövült sziklákonköpenyében már a halál lépked.Égerfák könnyeÉgerfák állnak most körül tűnődve,nyújtják értem kérges karjukat,és óvatosan vesznek az ölükbe,szorítanak a mellükre.De hiába. Halottat vissza ne hívj!Gyökerüknél hantolnak sekély gödörbe,s csak hull, hull reám az égerfák könnye.( Az évek kérgesednek, az idő mintha megkövülne,érzem, fa lettem én is...mindörökre).Teremtésem könyveIsten láthatatlan öntőformájátha színes, forró homok tölti meg,testet kap a lélek.Így lettem én is.De a homok lassan kihűl, szárad.És egy napon Isten tenyerébe pereg.Mert porból vétettünk, s azzá leszünk.Azzá leszek én is.Ami a kettő között van,csak a szél testet öltött kacagása..Lehetek-e mindenLehetek-e minden,ha én vagyok a semmi,lehet-e enyém az élet,ha meg nem tudok halni?Sásból szőtt őszi délutánokmiért siettek oly nagyon?megkövül az éjjel is,hajnal sem lesz, ha nem akarom.Alhatok-e néha,s te álmodsz helyettem?Nedvesek már a hajnalok,könnyes az ég is felettem..BefejezetlenÁlmaimat siratókéső őszi tündér,Eltűnt a nyár,eltűnt a szerelems lám te is eltűntél.Lépteiben csillogóhideg téli esték,Előttem senki sem jár,mögöttem senki sem járMert már te is eltűntél,messze, nagyon messze mentél..Ugrás a sziklárólSzél pereg ujjaim között,mint sárgás homok,hullám csap felettem össze,édes-bús habok!Néhány percig befogad a tenger,magzat vagyok,körülöttem anya-meleggel..Teremtés előttNincsen műszer,nincsen gép.Nincsen hang és nincsen fény.Semmi sincsen.Nincsen lét.Nincsen élet, nincsen halál,nincsen madár, nincsen fűszál.Föld nem forog, város nem áll,egy pillanat, mikor „NINCS" még nem fáj..Nemcsak fehér a galambNemcsak fehér a galambmely olajággal a csőrében kék égen száll.Van úgy, hogy tépett, szürke,lánctalpak közt szemétben és vérben turkál..ÍgéretSemmi szélben, semmi nyárban,csak a nedves föld hantjában,ott leszek a tied.A sírkövek csendesek, bölcsek,csak néhanapján nyöszörögnekhaló hangjain a gyönyörnek.Sem tegnapban, sem a mában,csak a holnap lehulló porában,ott leszek a tied..Tömegsír, 1942Aki a feltámadást hasonfekve várja,az is álmodik?Kinek nyirkos föld most az ágya,az is álmodik?Tágra nyílt, néma szemmel,a göröngyöket üreggel nézve,ha kicsiny ólomdarab fészkela gondolatok velejébe......van-e így is álom,vagy csak tölgyfakoporsóban,selyempárnákon?.Szobor lettemLehull a lepel,s én szobor lettem,Kő kezemből kő virágomjaj, nehogy le ejtsem!.MementoEgy nappal öregebb vagyok.Egy nappal rövidebb az idő, míg meghalok.Egy nappal közelebb a föld és az ég,de hogy hova jutok, nem tudom ma még..Isten születéseElindulok, és megkereslek.Végigjárom érted a poklot, az eget.Ha kell, Isten leszek, és újra megteremtelek.A lényeg máza lehullt,és a csupasz istenség fázik.Félni is megtanul, ha mást nem,a szörnytől, ami az ágya alá ,mászik..Megkésett szavakKihunytak a fények,elment az utolsó vonat,és én nem tudom többé elmondani,hogy mennyire szeretlek,mert míg megtehettem volna,nem voltak meg a szavak.Hazudok.A szavak öröktől fogva beszélni készek.De bocsánatot kérni a bűn után sokszor nehezebb,mint elkerülni a vétket..Eddig és ne továbbEddig és ne tovább,meghúztam a vonalat.Aki átlép, szertefoszlik,Aki nem, az ittmarad.Párka testű emlékképekgombolyítják fonalam,kié szakad, meghal rögvest,kié nem, az megmarad..Emlékké szelidülA világ szűkre szabott,adott benne az idő és a tér -az emlékekből is: csak amennyi belefér.Ülök egy órát a csöndes szobában,az idő is lassabban múlika szúette magányban.Minden itt van még, állnak a színfalak,nem is hiányozna más, csak éppen a szavak.De a tárgyak makacsak, nem beszélnek,csak itt vannak, ők mindenkit túlélnek.Nincs már rég a kéz, sehol a gondolat,a gyűrött zsebkendő amit őriz, csupán egy mozdulat.Így lesz a lét múlt, míg emlékké szelídül csupán,könnyek előtt - könnyek után....CsipsziBorzasztó komoly, és az egész csak két kiló,fekete, szőrös, bársony kis naplopó.Csöppnyi, puha bundába zárt dorombolásnyi szeretet,akit boldoggá tesz egy símogatásnyi testmeleg.(És pontosan nem tudom, de azt hiszem, említettem nektek is ma már:nálunk otthon a Csipszi a főnök és a király!).ÁlomlétÁlmomban a vonatvégtelen síneken szalad,fejemet az öledbe hajtom,míg alszom,álmomban te őrzöd az álmomat.Álmomban tőled indulok,és hozzád érkezem,és ami közte van, csak azért teszem,mert te épp nem vagy velem.Álmomban vagy csak te,de álom nélkül én sem létezem..DombokIsten a dombok mögött lakik,a dombok mögött, ahová el nem látok,csak vágyom a kimondhatatlant,az isteni világot.Add nekemAdd azt a szobát emlékbe nekem,de mielőtt elmész,ne mozdíts el már semmit sem.Hagyj mindent úgy, mint utoljára volt,hihessem azt, hogy a jelen még a múlt..Sohanemvolt szerelem(én persze megfogadtam, hogy csak azért,mert meghaltál,nem írok banális verseket,de ne haragudj,azért ez mégiscsak olyan lett)Tegnap informatikából az excel függvényeket vettük,és-bár jól magyaráz Norbi,muszáj volt a dolgot kicsit tovább gondolni.Lehet,hogy minden ember életét leírja egy függvény,az isteni,de azt csak a Teremtő tudja a szerkesztősorba besűríteni.A rossz épp ugyanakkora, mint volt a jó,az én függvényemben te voltál az osztó, a szorzó,és az együttható.A rossz épp ugyanakkora, mint volt a jó,csak ez most keserű,az egyensúly mégis megvan: ma mindenellenkező előjelű.Lehetett volna másképp is, de így alakult,ami tegnap még a jövő volt,az ma már csak a múlt.Az egyensúly megvan hát, mert a világ maradt mégiskerek,ma én sírok, de holnap már más nevet.(Istenem, nézd el ezt a verset nekem,ilyen volt, ilyen lett: sohanemvolt szerelem).Vers barátomnakSzokott helyemen ülök:mindenek felett,az ég alatt,könnyem égeti forró arcomat:elvesztettem ma egy álmomat.De a bölcsek úgy tartják,mi nem enyém, el nem veszthetem...köszönöm hát barátom ,hogy te minden nap itt vagy velem.Köszönöm, hogy te vagy, aki megfog néha,ne szaladjak neki a világnak,köszönöm, hogy te vagy,aki nem akar átformálni-saját magának.Kinek kellek így is,ilyennek, amilyen vagyok,aki megőriz belőlemnéhány törött szélű darabot....és amikor nem hiszekmár végképp semmi másban,se a csodában, se a megváltásban,akkor magához ölel....AnyunakMélyen vannak a szavak a szívemben, mélyen, legbelül,de most mégis elmondanák, mennyire szeretlek,kerüljön, amibe kerül.Nem nézett soha senki még annyi szeretettel rám,mint az én angyalnak öltözött, csillag-csoda lelkű,drága jó anyám.Az ölelésed pillanatok közé szorult végtelen csend,amitől félős és szomorú lelkembenhelyreáll a rend.Bár nem tőled kaptam az életem, hogy ilyen, neked köszönöm,voltam már sokszor bánatod,lennék ezentúl örömöd.Köszönöm, hogy megvédenél, bajtól, gonosztól, rossztól, mástól,minden sötét démonomtól, ésha lehetne:az elmúlástól.Köszönöm hogy adsz magadból mindig néhány darabot,a nevetésedből, a hajad színéből, ezek a mozaikok,amit aztán magamnak összerakhatok.Ami jobban kell nekem, mint a víz,a levegő, a föld és a kenyér,mert ami maga az élet, az egy naponmindennél többet ér...Idő-köz-benKristállyá sűrűsödött,megállt bennem az idő,elmúlt egy pillanat,és nem jön a következő.Itt maradtam hát, lebegvekét másodperc között,aki előbb még velem nevetett,most a halottakhoz költözött.Út sem visz oda,ahonnan érkezem,és ahová indulok,démonjaim üldöznek,de futni előlük már nem tudok.